Személyes tapasztalatok a kárpittisztításról Budapesten
Adott egy húsz esztendős kanapé, amit a szüleim vásároltak anno. Kihúzható, színes bútordarab, amelyen nagyon sokat játszottunk a testvéreimmel. Van hozzá egy fotel is, gyermekkorunkban ezt használtuk „ló”-ként, mert a háttámlájára ültünk fel, és így játszottunk vele pl. vadnyugatosat is. Meg volt engedve nekünk ez a fajta játék, sőt még az is, hogy a televízió előtt étkezzünk, holott ez a legtöbb barátunknál ez nem volt megengedett. Mi ezt nagyon élveztük, ám a kanapánk már korántsem biztos.
Mikor már felnőttünk mind a hárman, nem volt túl jó állapotban a hőn imádott, sok élményt adó bútordarab. Mikor hazalátogattam, nagyon szívesen nosztalgiáztam a kanapén található különböző étel-és italfoltok látták, ám az egyik alkalommal beláttam, hogy nem túl esztétikus látványt nyújt a már elnyűtt állapotban lévő szeretett bútor az egyébként ízlésesen berendezett, és rendben tartott nappaliban. Elgondolkodtam azon, hogy miért is ne lehetne kitisztíttatni a kanapét, ezt megosztottam édesanyámmal is, aki egyetértett velem. Ugyanis létezik kárpittisztítás, amelyet szakemberek végeznek.
Korábban én sem voltam tisztában a szakszerű kárpittisztítás módszereivel, azonban elkezdtem utána olvasgatni az interneten különféle dolgoknak. Vannak kárpittisztító gépek, amelyeket ki is lehet kölcsönözni, azonban nekem a választásom egy roppant szimpatikus cégre esett, akik részletes tájékoztatást nyújtottak arról, hogy miképpen dolgoznak, illetve plusz pontként még megemlíteném, hogy bio tisztítószerekkel takarítanak, amit nemcsak azért is tartok fontosnak, mert ez által védem a környezetemet, hanem mert sajnálatos módon öcsém allergiás jó pár vegyszerre. Van neki egy fél éves kislánya is, ezáltal tudjuk óvni a különböző káros vegyi anyagoktól.
Tehát jobban beleásva magam a témába megtudtam azt, hogy a kárpittisztító gépek rendkívül erős szívóhatással bírnak, amely kiszedi a legmélyebb rétegekből is a port, a szennyeződéseket, élősködőket. A különböző gépekben a közös dolog az az, hogy a szöveten keresztül lehet tisztítani, tehát nem kell szétszednünk a kanapénkat. A tisztítószert tekintve az lehet többféle, de nekünk a biora esett a választásunk.
A kárpittisztítás után elégedetten konstatáltam, hogy az egész procedúra mennyire egyszerű, gyors, és sokkal olcsóbb, mint amire számítottam, abszolút nem volt macerás, mint azt előzőleg gondoltam. Azt pedig nem is értem, hogy miért nem annyira elterjedt dolog ez a köztudatban. Nekem is beletelt jó néhány évbe, mire felkerestem egy kárpittisztással foglalkozó céget. Amikor körbenézek a környezetemben, irodákban, éttermekben,barátoknál,szembesülök vele, hogy nem mindenkinél ismert ez a fajta tisztítási módszer.
Valamilyen okból kifolyólag úgy gondolják, hogy ha elhasználódik a kanapé, akkor le kell cserélni a huzatot,vagy egyszerűen csak lecserélni a régi darabot egy újra.Új bútorokat venni azonban nem túl költséghatékony megoldás,ezért is láthatunk sok háztartásban régebbi bútordarabokat, leharcolt székeket, foteleket. Pedig igazán egyszerű lenne a megoldás, ami mindenki számára elérhető lenne: csak fel kéne tárcsázni egy számunkra szimpatikus tisztítással foglakozó céget, beengedni a szakembereket a nappalinkba,és csupán pár óra elteltével újra használni tudjunk az újjá varázsolt, tiszta bútorainkat.
Összegezve az eddig leírtakat, szeretném tudatni veletek, hogy milyen volumenű pozitív változás ment véghez a 20 éves kanapénk kitisztítása után. Olyan összképet mutat a nappalink, mint amilyen 2 évtizeddel ezelőtt. Természetesen előfordulhatnak olyan foltok, amelyeket teljes egészében nem lehet eltüntetni, csak halványítani, azonban ez nálunk nem így történt, mert kijött minden szennyeződés. Hab a tortán, hogy az allergiás testvérem sem fújja már annyiszor az orrát a családi összejöveteleken.
Szőnyegtisztítás Budapest, keresőoptimalizálás Budapest
szőnyegtisztítás szőnyegtisztító szőnyegtisztítás Budapest szőnyegtisztítás, kárpittisztítás szőnyegtisztítás árak keresőoptimalizálás keresőoptimalizálás BudapestSzőnyegtisztítás Budapest, keresőoptimalizálás Budapest
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.